top of page
Hatékony megoldások keresése az IT üzemeltetési kihívásokra

 

Vannak az IT területnek kifejezetten összetett részei, s ezek egyike kétség kívül az informatikai rendszerüzemeltetés. Nagyvállalati környezetben gyakori az a jelenség, hogy az egyes technológiai síkok üzemeltetéséért különálló szervezetek felelnek, melyek ráadásul egymástól független monitroing eszközöket alkalmaznak. Ennek következtében viszont nem látható egységes rendszerben a teljes informatikai környezet. Ráadásul ezek a gyártói megoldások nem kommunikálnak egymással és a monitoring eszközök kezeléséhez önálló kompetencia szükséges. Ez jelentősen megnöveli az üzemeltetési költségeket, s akkor még nem is szóltunk a megfelelő szakemberek hiányáról. Tovább nehezíti az üzemeltetési feladatokat, hogy a jelenlegi rendszerek csak egy már bekövetkezett problémát jeleznek, azt is eszközközpontúan, így a probléma valódi okának feltárása meglehetősen időigényes feladat marad.

Új fejlesztés lehet a válasz az IT üzemeltetési kihívásokra

Cégünk idén januárban egy új kutatás-fejlesztési projektet indított, azzal az elhatározással, hogy az IT üzemeltetés előtt álló kihívásokra hatékony megoldásokat találjon. A várhatóan 2023 tavaszán záruló projekt célja egy olyan megoldáscsomag kialakítása, amely egy, az informatikai rendszerek üzemleltetését támogató automatizációs eszközrendszer és a monitoring megoldásokat ernyőrendszerben menedzselő szoftver alapjaira épül.

A szolgáltatás kialakításához szükséges alkalmazás alapötlete, hogy az inhomogén rendszerekből érkező monitoring adatokat ernyőrendszerben kezelve biztosítható az egységes monitoring környezetet anélkül, hogy közben az egyes technológiai síkok mentén felépült rendszerek, folyamatok által teremtett értékek sérülnének. A megoldás részeként történő egységes adatszolgáltatás lehetővé teszi a problémás komponensek pontos azonosítását, elkerülve ezzel az egyes üzemeltetői területek közötti párhuzamos problémaelemzéseket, valamint javítva, hatékonyabbá téve az együttműködési folyamatot. Annak érdekében, hogy a szolgáltatás szintjén megjelenő hibajelenségek megelőzhetővé váljanak, öntanuló mechanizmusokat alakítunk majd ki, amelyek proaktív üzemeltetést tesznek lehetővé, így csökkentve a kapcsolódó költségeket.

A fentiek mellett a szolgáltatás alapját nyújtó szoftver képes lesz a hardver-réteg (tárolók, szerverek, hálózat), a virtualizációs-réteg, és az operációs rendszer rétegének szintjén keletkező leggyakoribb létesítési-, konfigurációs- és megszüntetési folyamatok automatikus végrehajtására is.

Az ernyőrendszer bevezetésével az üzemeltetéssel töltött munkaidő jelentősen csökkenthető, s az így megspórolt idő a belső szolgáltatások fejlesztésére fordítható. Emellett a feladatok elvégzése kevesebb munkaerő bevonását igényli majd, ami az ágazatot sajnálatosan érintő munkaerőhiányból adódó kockázatot is csökkentheti. A szemléletmód változásával hosszú távon is biztosítható az üzemeltetési feladatok konszolidálhatósága.

A Projekt részletei

A 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2020-00019 számú projekt a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs alapból biztosított támogatással a 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2020-00019 pályázati program finanszírozásában valósul meg.

A projekt elnevezése: Inhomogén módon monitorozott infrastruktúrára illeszthető, öntanuló menedzsment és automatizációs rendszert hasznosító üzemeltetéstámogatási szolgáltatás (szoftver és technológia) kialakítása

 

Kedvezményezett neve: ADATKÖZPONT Korlátolt Felelősségű Társaság

Konzorciumi tagok: -

Projekt címe: Inhomogén módon monitorozott infrastruktúrára illeszthető, öntanuló menedzsment és automatizációs rendszert hasznosító üzemeltetéstámogatási szolgáltatás (szoftver és technológia) kialakítása

Projekt azonosítószáma: 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2020-00019

Szerződött támogatás összege: 226 069 059 Ft

Támogatás mértéke: 59,57%

Projekt tartalmának bemutatása:

A projekt célja egy olyan szolgáltatáscsomag kialakítása, mely fő elemét egy újszerű megközelítésmódot követő, az informatikai rendszerek üzemleltetését támogató automatizációs megoldáscsomag és a monitoring megoldásokat ernyőrendszerben kezelő szoftver alkotja.

Monitoring alrendszer:

Az informatikai rendszerüzemeltetés egyik legnagyobb problémája, hogy az üzemeltetett rendszerek vonatkozásában technológiai síkok kerülnek kialakításra, amelyeket inhomogén monitoring rendszerek szolgálnak ki és az üzemeltetésükért különálló szervezetek felelnek. Ennek megfelelően nem látszik egységes rendszerben a teljes informatikai környezet. A gyártói eszközök nem kommunikálnak egymással és a monitoring eszközök kezeléséhez különálló kompetencia szükséges, ami növeli az üzemeltetés költségeit. Szintén nehezíti az üzemeltetési feladatokat, hogy a jelenlegi rendszerek a már bekövetkezett problémát jelzik, eszközközpontúan, vagyis a probléma valódi okának feltárása időigényes feladat lehet.

A szolgáltatás kialakításához szükséges szoftver alapötlete, hogy az inhomogén rendszerekből érkező monitoring adatokat ernyőrendszerben kezelje, így biztosítva egységes monitoring környezetet anélkül, hogy az egyes technológiai síkok mentén felépült rendszerek, folyamatok által teremtett értékek sérülnének. A megoldásban kiépítésre kerülő egységes adatszolgáltatás lehetővé teszi a problémás komponensek egyértelmű azonosítását, elkerülve ezzel az egyes üzemeltető területek közötti párhuzamos problémaelemzéseket, valamint javítva az együttműködés folyamatát. Annak érdekében, hogy a szolgáltatás szintjén megjelenő hibajelenségek megelőzhetővé váljanak, öntanuló mechanizmusok kerülnek kialakításra, amelyek proaktív üzemeltetést tesznek lehetővé, csökkentve az ezzel kapcsolatos költségeket.

Automatizációs alrendszer:

Az üzemeltetési területen fellépő általános szakemberhiány jól kompenzálható olyan automatizált megoldásokkal, melyek napi üzemeltetési során megjelenő létesítési, konfigurációs és megszüntetési folyamatokat támogatják gyártófüggetlen módon.  A szolgáltatás alapját nyújtó alkalmazás képes lesz mind a hardver réteg (tárolók, szerverek, hálózat), mind a virtualizációs réteg, mind pedig az operációs rendszer réteg szintjén keletkező leggyakoribb létesítési, konfigurációs és megszüntetési folyamatok automatikus végrehajtására.

A projekt eredményeképpen létrejövő terméket komplex szolgáltatáscsomagként és önálló módon értékesíthető megoldásként kívánjuk hasznosítani. Az elkészült szoftver így felhasználhatóvá válik üzemeltetési feladatok elvégzésére, amelyet szolgáltatásként tudunk nyújtani.

Az ernyőrendszer bevezetésével az üzemeltetéssel töltött munkaidő csökkenthető, az így megspórolt idő a belső szolgáltatások fejlesztésére használható, illetve a feladatok elvégzése kevesebb munkaerő bevonásával is elvégezhető, amely az ágazatban fellelhető munkaerőhiány problémákból adódó kockázatot tudja csökkenteni. A szemléletmód változásával hosszú távon is biztosítható az üzemeltetési feladatok konszolidálhatósága.

Jelenleg a piacon elérhető számos monitoring, és néhány ernyőrendszer megoldás, amelyek az általunk vizsgált problémára megoldást kívánnak nyújtani (Pl. HPE OneView, Vmware vCenter, Zabbix) , de ezek több hátránnyal is rendelkeznek. A gyártói megoldásokra jellemző, hogy leginkább saját eszközeik monitorozására fókuszálnak, egy inhomogén környezetben kevésbé helytállók.  Általában nagyvállalati környezetre optimalizáltak, így nem a régióban jellemző méretű rendszerekre és folyamatokra vannak tervezve. A nyílt forráskódú megoldások esetén elmondhatjuk, elsősorban monitoring megoldások érhetők el a piacon, melyek közel azonos funkcionalitással bírnak, mint a gyártói monitoring eszközök. Azonban megfelelően szabályozott módszertani háttérrel rendelkező nyílt forráskódú esernyő megoldást nem találtunk.

Projekt tervezett befejezési dátuma: 2023.04.30

bottom of page